2018. március 12., hétfő

Április 8-a elé



Ma a menzán ebédnél ketten maradtunk egy kollégával, és ő megkérdezte: te tényleg a Jobbikra fogsz szavazni?

Mielőtt elmondanám, mit válaszoltam, elmesélek egy régi történetet.

Valamikor a 2000-es évek elején én vezettem iskolánk csoportját Dortmundba, a Reynoldus–Schiller testvérgimnáziumunkba. Vendéglátóm Rudi, az iskola igazgatóhelyettese, történelem-angol szakos tanár volt, akivel együtt töltöttem egy hetet. Ha jól emlékszem, egy szombati napon engem is elvitt – feleségével és egy baráti társasággal (tanárok, orvosok, tanácsi dolgozók, férjek és feleségek) együtt – a dortmundi operaházba egy hangversenyre. Ezután mindannyian elmentünk egy közeli étterembe vacsorázni és beszélgetni. Aznap játszott Münchenben a Borussia a Bayernnel, így természetesen szóba került a meccs eredménye és a bajnokság állása is. A beszélgetés közben mély megdöbbenéssel hallottam, hogy többek (észak-németek!) szerint a bajorok nem is németek, és egyáltalán.

Mivel két hét múlva voltak ott a választások, néhány korsó sör után vettem a bátorságot, hogy megkérdezzem: ők kire fognak szavazni.

Rövid csönd után az egyikük annyit válaszolt, hogy ezt ilyen körben nem szokták megbeszélni, és más témára tért át.

A vacsora után, már otthon, Rudi elmagyarázta, hogy náluk ilyet nem szoktak (nem illik) nagyobb társaságban kérdezni, legfeljebb párszemközt. Azt nem árulta el, hogy ő kire-kikre fog szavazni, viszont azt elmondta, hogy ilyenkor el szokott tekinteni a konkrét személyektől, és arra adja a voksát, aki olyan párt jelöltje, amelynek ideológiája, múltja az ő számára a legszimpatikusabb, a legelfogadhatóbb. Nagyon megfontolandó vélemény!

Hogy én ma mégis eltértem ettől, azt a jelenlegi, magyar viszonyok okozzák.

Soha nem csináltam titkot abból, hogy tavaly háromszor voltam – hidegben, zuhogó esőben! – Pesten (pedagógus)tüntetni, hogy aktívan részt veszek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének munkájában és küzdelmében, hogy minden porcikám tiltakozik a jelenlegi kormányzópárt politikája, a társadalmi problémák megoldásához való hozzáállása ellen. Abból sem csináltam titkot, hogy hozzám Solt Ottília nézetei állnak a legközelebb, hogy félek a kirekesztő, szegregáló, vallás, nemzetiség, szociális helyzet szerinti megkülönböztetéstől. Hogy inkább a bal oldalon dobog a szívem, hogy én mindig a szegényeknek, a gyengébbeknek drukkolok – még focimeccsen is. Talán mert én is az voltam.

Hogy most mégis Pintér Tamásra, a Jobbik jelöltjére fogok szavazni egyéniben, választókörzeti szinten, azt egyetlen egy, de annál lényegesebb dolog motiválja: a jelenlegi magyar választási rendszer.

Ha le szeretném váltani a regnáló hatalmat, akkor egyszerűen nincs más, reális választásom – még akkor sem, ha ezzel akár évtizedes barátokat, küzdőtársakat veszíthetek is el. Akkor is, ha nagyon jól ismerem a weimari köztársaság történetét is – de a problémákat akkor kell megoldani, jó angolszász gondolkodással, ha valóban felmerülnek.

A Közös Ország Mozgalom által megrendelt helyi közvélemény-kutatás adatai erre kényszerítenek. A felmérést nem egy nyíltan kormányközeli vagy ellenzéki cég végezte, hanem a Medián, egy 29 éves múlttal rendelkező, alapvetően gazdasági piackutatásból élő társaság. Nekik inkább hiszek, mint a Századvégnek vagy az Iránytűnek, amelyekre oly sokan hivatkoznak mostanában a két, ellentétes oldalon. A Medián teljes jelentése itt olvasható, ez alapján nincs is mit magyaráznom. Tudok számolni.

Hogy a listás szavazatom melyik pártra adom, az még a jövő zenéje, attól is függ, ki, milyen kompromisszumok megkötésére lesz hajlandó. Itt egy kép arról, hogy kihez-kikhez állok a legközelebb, a Vokskabin kérdőíve alapján (töltsd ki te is!):

És hogy mit remélek?

„I Have a Dream” – mondta Dr. Martin Luther King Jr. nevezetes beszédében 1963. augusztus 28-án.

Nekem is van egy álmom: hogy április 8-a után létrejön egy olyan országgyűlés, amely képes lesz visszaállítani a demokráciát, és vagy visszatér a korábbi kétlépcsős választási rendszerhez, vagy a holland mintához hasonlóan Magyarország is egy választókörzet lesz, egyéni indulók nélkül, tiszta listás szavazással. És akkor ősszel újra mehetünk szavazni – immár vállalva valódi véleményünk.

Kétségkívül nehezebb lesz úgy kormányozni, de a kompromisszumkötés kényszere miatt minden bizonnyal igazságosabb is.

Mert szabadság nélkül lehet élni – de minek?